§ 11 §

 - Jesse soha nem akarta felkeresni a lányát? - kérdeztem, amint leültem a nappaliban. Rowson háza szinte teljesen ugyanúgy nézett ki mint Jesse-é, valószínűleg egy építész tervezte mind a kettőt.

- Dehogynem - huppant le mellém a piros kanapéra két teásbögrével a kezében. - Számtalan alkalommal próbálkozott, fel akarta őket keresni, de nem sikerült. Így feladta végül, beletörődött és tovább lépett.

- És a lány... A volt diákja... Szép volt? - kérdeztem a bögrém élét kocogtatva. Nem néztem Rowsonra.

- Kérdezed ezt egy meleg sráctól? - nevetett fel - Amúgy szép volt. Vörös haja és zöld szeme volt, és az arcát szeplők borították. Mindig mosolygott, és persze baromi tehetséges lány - fejezte be, én meg teljesen elkeseredtem.

- Azt mondtad hogy tapasztalatból beszélsz, hogy nem érdemes tanárral kavarni... - kérdeztem óvatosan, miközben az ablakot néztem, és konstatáltam, hogy az esőtől már semmit se lehet látni. A meleg teámba kortyoltam, és Rowsonra néztem, akinek az arca megrándult.

- Sokan kíváncsiak, hogy a tanáruk milyen nemhez vonzódik. Anno én is az voltam, még gimnáziumban. Minden történt, csak jó dolog nem - mondta, és éreztem, hogy nem akar erről többet beszélni, úgyhogy jegeltem a témát.

- Jesset nem ilyennek ismertem - suttogtam, majd újat kortyoltam a teából. Rowsonra néztem, aki csak együttérzőn mosolyodott rám.

- Még sok mindent nem tudsz róla Matt. Nem fogja hagyni hogy tönkremenjen ez az egész köztetek. Kitartó és ragaszkodó típus - mesélte, mire újabb és újabb kérdések jelentek meg a fejem felett lévő képzeletbeli kis buborékba.

- Nem terveztem elhagyni - suttogtam.

- Matt... Én szóltam. Mindenesetre, én nem foglak titeket beköpni. De jobb óvatosnak lenni - sóhajtott, én pedig a fejemet a kezeim közé hajtottam. Túl sok minden zúdult rám egyszerre: Kenzie, aki Jesse volt diákja, egyben exe és egyben a gyerekének az anyja. Maggie Peterson, aki egy csöpp kis fél éves lány, akinek apa nélkül kell felnőnie, mert az anyja elszakította az apjától. Jesse, akinek nem túl szép a múltja. Rowson, aki hirtelen az egyetlen őszinte barátom lett, akiben megbízok.

- Éhes vagy? - kérdezte hirtelen. Mintha csak a szervezetem észbe kapott volna, mordult egyet a gyomrom. Rájöttem, hogy már dél elmúlt, és Jessenél nem reggeliztem.

- Igen - sóhajtottam, és felálltam a kényelmes kanapéról, majd a konyhába vittem az üres bögrét. Rowson követett.

- Rendelünk? Mit kérsz, pizzát? - kérdezte kedvesen, és a pult másik oldalára sétált, ahol leült egy bárszékre, velem szemben.

- Kínait, kérlek! - néztem rá, a lehető legaranyosabb tekintetemet elővéve. Nevetve állt fel, és sétált a folyosóra, ahonnan visszakiabált nekem.

- De akkor azért elmegyek, mert itt van a közelben. Vigyázz a házra és ne szaladj sehova - mosolygott, magára kapott egy farmerdzsekit, ami természetesen fekete volt, felkapta a kulcsokat. Reméltem Rowson utána hazavisz, mert péntek révén ma lesz tanfolyam. Nem tudom, hogy fogom túlélni azt négy órát Mr. Peterson közelében, hogy nem tegezhetem, nem értetek hozzá, nem nézhetek rá másként, nem válaszolhatok a kérdésére, csak mint egy tanáréra. De nem hagyhatom ki, hisz szükségem van a tanfolyamra, és Jesse pontosan jól tudja hogy nem vagyok beteg. A bárszéken ültem még mindig, és gondolkoztam, miközben Rowson kívülről bezárta az ajtót. A nappaliba sétáltam, és kinéztem a nagy üvegajtón, ami a teraszra vezet, és ahonnan látni a szomszéd házat. Egyfolytában gondolkoztam rajtunk, és Maggie Peterson neve nem ment ki a fejemből. Jessenek van egy fél éves kislánya, valahol Európában. Az eső még mindig zuhogott, az ég teljesen szürke volt, tehát jelét sem adta annak, hogy abba akarná hagyni az őszre jellemző időjárást. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon. Jesse házában akartam lenni, nyugodtan, boldogan és szerelmesen, és azt szerettem volna ha őszinte lenne hozzám. Nem ismerjük egymást régóta, jól tudom, ahogy azt is hogy a tanárom, és azt is hogy 15 évvel idősebb. Nem gondoltam volna hogy hirtelen apakomplexusos leszek, és Jesse sem számolt azzal, hogy szinte átcsap pedofilba. De megtörtént, és már nem tudjuk visszacsinálni, bár kétlem hogy akarnánk. Ebben a percben kopogtak az ajtón. Megijedtem, aminek következtében bevertem a fejemet az ablaküvegbe. Homlokomra tapasztotta kézzel, érdeklődve igyekeztem az ajtó felé. Rowson nem kopogna, és volt egy erős érzésem, hogy ki lehet az ajtó túloldalán. Háttal az ajtónak dőltem, és a lehető leghatározottabb hangomon kiszóltam az első épeszű mondatot, ami a számon kijött.

- Ki az?

- Grace... Kérlek. Engedj be! - szólalt meg egy mély hang az ajtó túloldaláról. Megkínzottnak és fáradtnak hallatszott, kevesen múlt hogy ne sírjam el magam. Viszont hihetetlen bizsergést éreztem, és a porcikáim azt kívánták hogy átölelhessem, hogy mellkasába hajthassam a fejemet, és biztonságban érezzem magam. Ugyanakkor egy pillanatra meg is ijedtem: nem akartam olyan lenni mint Kenzie. Én nem az a fajta lány vagyok, akit el tud intézni egy gyors menet során sok ember előtt egy buliban. Na és Maggie? Akaratlanul is eszembe jutott, hogy ha a kapcsolatunk kibírná, lenne egy gyerek. Ha Jesse újra kapna valamilyen módon felügyeleti jogot, akkor... Én még nem tudnék anya lenni. Főleg nem más gyereke felett. 

Lassan kinyitottam az ajtót. Jesse állt előttem, a szakadó esőben, elázott, fehér pólóban, farmerben és szintén szétázott tornacsukában. Nedves tincsei lelapultak, és az arcába lógtak. Kék szeme tompán fénylett. A tekintetem másodpercek alatt a nyakára terelődött, ahol ott virított egy lila folt. Hogy lehettem ilyen hülye?

- Grace, muszáj beszélnünk - szólalt meg, miközben még mindig a lábtörlőn toporgott.

- Jesse, nem érdekel - utasítottam el, mert a harag még mindig bennem parázslott.

- De érdekel. Látom rajtad hogy mik a reakcióid felém - sóhajtott, majd izmos kezével a hajába túrt.

- Mit akarsz? - kérdeztem fáradtan.

- Meg akarom magyarázni az évszámot - vágta rá kapásból, mire felnevettem. Ha Ő azt tudná, hogy már szinte minden egyes részletet tudok...

- Ezzel elkéstél Jesse - mosolyogtam rá gúnyosan. Talán ha eddig őszinte lett volna velem, akkor most nem állnánk így.

- Tessék? - döbbent le teljesen, majd pár másodperccel később a homlokára csapott a felismeréstől, és egy kisebb káromkodás csúszott ki a száján.

- Mindent tudok. Illetve, nagyjából mindent. Kenziet, a záróbulit, a tornaterem mosdóját, Maggie Petersont, és Európát - mondtam hidegen, miközben belülről omlottam össze fokozatosan. Minden egyes elhangzott szó egy újabb golyó volt a szívemnek.

Jesse idegesen belemarkolt a hajába, majd leguggolt, és a kezébe temette az arcát. Fentről néztem rá, és igyekeztem visszatartani egy mosolyt, mivel így, ilyen állapotban teljesen olyan volt, mint egy kis óvodás, aki rossz volt, és bocsánatot kell kérnie a mamájától. Én is leguggoltam. A küszöb választott el minket, és talán ez is csak azt szimbolizálta, hogy két külön világban élünk. De lehet hogy csak túl sok romantikus regényt olvastam a tizenkilenc életévem alatt.

- Jesse - suttogtam letörten, de még mindig mozdulatlan maradt.

- Grace... Annyi mindent meg kéne magyaráznom. El akarom mesélni az én szemszögemből - álltunk fel újra, és néztünk egymás kék szemeibe. Az eső még mindig verte a ház tetejét, a járdát, az utat, a faleveleket, és a kocsik tetejét.

- Nem biztos hogy ez jó ötlet - ráztam meg lassan a fejemet, de nem néztem Jesse szemébe.

- Félsz hogy akkor túl könnyen megbocsájtanál? - kérdezte, és ebben a pillanatban az arcára kaptam a tekintetemet. Szemeink összekapcsolódtak, az én gyomrom pedig liftezni kezdett.

- Igen - húztam ki magam, és válaszoltam őszintén.

- Hát rendben. De nem feledd el Grace, ezt nem fogom ennyiben hagyni. Szükséged van rám, ahogy nekem is rád - fejezte be, majd válaszra sem várva leszaladt a lépcsőn, és átugrott az alacsony kerítésen, majd berohant a jobbra lévő házba. Én végig követtem őt a tekintetemmel, és az utolsó pillanatban Jesse még rám nézett, mielőtt berontott volna a saját házába.

Az ajtó csapódott, amikor Rowson leparkolt a kerítés előtt. Kiszállt két doboz kínaival a kezében, és felszaladt hozzám.

- Miért vagy idekint Matt? - nézett rám gyanakvóan, de csak egy enyhe mosolyt eresztettem felé.

- Nagyon fájt a fejem, gondoltam szívok egy kis friss levegőt - mondtam a lehető leghihetőbben, de nem igazán tudok jól hazudni.

- Értem. Már ha az a levegő egy bizonyos Mr. Peterson volt, akkor ajánlom hogy kevesebbet lélegezz be belőle, mert csak még jobban megfájdul a "fejed", ami a mellkasodban van - kacsintott rám, majd a konyhába ügetett az isteni illatú kínai kajával.

"Mert csak még jobban megfájdul a szíved" - suttogtam magam elé, aztán úgy döntöttem hogy inkább az ebédemre és a korgó gyomromra fogok koncentrálni. 

§ 10 §

- Rowson, mégis mi a szart csinálsz itt? - kérdeztem ismételten,  amíg lassan feltápászkodtam, és leporoltam mindenemet. Kócos hajamat hátradobtam, és úgy figyeltem az előttem álló fiú fekete szemeibe. Mindene fekete volt, haja az arcába fésülve, szeme kissé kihúzva fekete szemceruzával. Eddig nem vettem észre, de számtalan piercingje volt: az orrában, szájában, fülében, és még a szemöldökénél is. Ha nem ismerném, akkor visítva rohannék el innen.

- Jesse Peterson szomszédja vagyok. Elég könnyű volt rájönnöm, hogy valami nem stimmel, amikor kirontottál a házából a pólójában, és gyalog indultál el egy baromi hosszú útra - rántott vállat nemtörődöm stílusban. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Ezek szerint mindent tudsz? - kérdeztem leplezetlen félelemmel. Nem tudom, hogy ha ez kiderül, milyen csapás lenne Jesse számára.

- Matt, nem kell Sherlockot játszani ahhoz hogy egy épeszű következtetést levonjak - válaszolta a szemét forgatva.

- Rowson, van nevem is.

- Már az elején tudtam. Máshogy nézett rád órán mint a többi diákjára. Te meg máshogy néztél rá. Mintha nem is a tanárod lenne - hagyta figyelmen kívül a bejelentésemet, és elkezdte a földön heverő, nedves leveleket rugdosni a fekete bakancsával.

- De a tanárom - mondtam határozottan.

Egy újabb szemforgatással jutalmazott.

- Én meg 6 lábon járó unikornis vagyok egy szivárványfelhővel a fejem felett virágkoszorúval a hajamban - mondta, mire akaratlanul is elnevettem magam. Teljes feketében lévő emós srác, ahogy ezeket a szavakat kiejti a száján... Felejthetetlen élmény.

- Amúgy ne forgasd a szemed annyiszor. Fennakad - nevettem el magam, mire az ő arcán is megjelent egy aprócska mosoly.

- Matt, nem vicces tanárral kavarni. Vizsgánk lesz, és nem csak ő lesz a vizsgáztató tanár. Első ízben lebuktok, neked nem lesz meg a tanfolyamod, Mr. Petersonnak meg nem lesz állása. Sok mindent nem tudsz még róla - sóhajtott fel, majd leült az avarba. Én is leereszkedtem vele szemben, és szavak nélkül hallgattam.

- Jesse Peterson bonyolult eset - sóhajtott, és a hajába túrt.

- Zsenikém. Erre már rájöttem - mutattam magamra, ahogy épp most is az erdő közepén ülök, Jesse pólójában és boxerében, bár az utóbbit Rowson nem tudja.

- Mivel Mr. Peterson a szomszédom, ezért hallok, látok, és tudok dolgokat - mondta mélyen a szemembe nézve. Minden sértés, beszólás lepereg róla.

- Hallgatlak - készültem fel a legrosszabbakra.

- Zűrös a múltja - mondta, majd tartott egy kis szünetet - De ne hidd azt hogy te vagy az első diákja akire szemet vetett - sokkolt le egyből. Tátott szájjal néztem az arcát. Reméltem hogy Richard Rowson csak viccelődik velem.

- Részleteket tudsz? - kérdeztem, miközben a hangom megremegett.

- Tavaly történt. Ő 33 éves volt, a diákja 24, annyi mint most én. Véletlenül gabalyodtak össze egy tanévzáró buli után, ami a tanfolyam elvégzése után szokott lenni. Addig csak finoman szemezgettek, néha néha a kelleténél többször érintette meg Mr. Peterson Kenzie hátát, kezét, haját. Aztán azon a bulin... - nyelt egyet, mintha csak undorodna.

- Te ezekről honnan tudsz? - kérdeztem döbbenten, a témába abszolút nem vágóan.

- Fejlődni akarok, ezért tavaly amikor 4-esre tettem le a vizsgát, úgy döntöttem hogy évet ismételek - jelentette ki mosolyogva.

- Oké, bocsi, vissza a témához.

- Szóval azon a bulin... Ők lefeküdtek - mondta, de éreztem hogy ez a sztorinak csak a fele, a másik felét elhallgatja.

- Úgy érzem hogy van tovább... - sóhajtottam, de közben a gyomrom hatalmas görcsben volt.

- Igen. Több részlet is van még. A parti egy iskola tornatermében volt, amit kibéreltünk. Tele volt lufikkal, fényekkel, ugyanakkor csak páran voltunk, nagyjából húszan. Kenzie meg Jesse... - akadt el ismét, én meg már lerágtam az össze körmömet.

- Mondd már! - rivalltam rá.

- De nekem ez olyan kényelmetlen téma! Szóval, félig-meddig nyilvánosan dugtak. Igazából Jesse elvitte Kenziet a tornaterem végén lévő mosdóba,  és ott, csinálták.... - suttogta a végét, mire a számhoz kaptam a kezemet. Egyszerre lett hányingerem és sírhatnékom. Ez nem Jesse. Nem lehet igaz.

- Ebből egyszerre több probléma is indult. Első az volt, hogy pletykák indultak... Hát, hogy mondjam, mindenki őket hallgatta.  Szóval a buli kicsit felborult... - mondta, én pedig próbáltam visszafolytani az öklendezésemet. -  Másnap már minden ettől hemzsegett. Aztán miután lecsengett, jött az újabb csapás: Kenzie terhes lett. Gyereket várt, méghozzá Mr. Petersontól. Kenzie el akarta vetetni, de Jesse nem engedte. Megegyeztek abban hogy megtartják, de ők nem maradtak együtt. Nem nagyon voltak egy hullámhosszon, folyton csak veszekedtek. De Maggie Peterson megszületett 2016 januárjában, ám a dolgok mégsem úgy alakultak ahogy tervezték, ugyanis Kenzie lelépett a kisgyerekkel Európába, rögtön a születése után, így Mr. Peterson már több fél éve nem látta a lányát.

És akkor minden leesett. A tetoválás. A lánya. Január, 2016. Az a sok "Nem kéne ezt csinálnunk", és hasonlók... Belül összeomlottam. Nem ezt a képet képzeltem el Jesseről. Én ilyet nem gondoltam volna. Lánya van... Gyereke van, és rettentő bonyolult élete, rossz múltja... Bennem pedig egy világ omlott össze. Nem volt velem őszinte, és már nem tudom mit gondoljak róla.

Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, és azt követte a többi. Rowson közelebb jött, és átölelt. Ölébe húzott, és gyengéden ringatni kezdett, míg én csak sírtam.

- Sajnálom hogy tőlem kellett megtudnod - suttogta, és a fejemre támasztotta az állát. Így ültünk egy darabig, majd eleredt az eső. Egy darabig nem zavart minket, aztán egyre rosszabb lett a helyzet.

- Gyere át hozzám - mondta óvatosan, majd felálltunk, és elkezdtünk ráérősen sétálni a háza felé, ami Jesse épülete mellett volt. Nem számítottam arra, hogy kint lesz, de pechünkre pont akkor pakolta ki a postaládát. Szájában egy szál cigi lógott, vizes haját fél kézzel hátrasöpörte. Fehér pólója tiszta víz volt, így az összes kockája és izma látszódott. Igyekeztem nem rá koncentrálni, egészen addig amíg mellette el nem haladtunk. Láttam a tegnapi lila foltot is a nyakán.

Amint észrevett, szemén döbbenet, értetlenség futott át, majd Rowsonra terelődött a tekintete, és újabb száz érzés cikázott át rajta. Ijedten kapcsolódott újra össze a tekintetünk, de bennem háromféle érzés tombolt. Az egyik, hogy maradjak távol tőle, tudom mit hallottam Rowsontól, és hogy mi történt, mi volt a múltja. Újra elémkerült a kép, ahogy kiéhezve falják egymást, Jesse letolja a nadrágját, levetkőzteti Kenziet, és nyilvánosan csinálják vagy 20 ember előtt, hangosan, nyögve, visítozva. Undorítónak gondoltam. Második érzés az a düh volt, hogy nem volt velem őszinte, és ismét kitett a házából.

Harmadik pedig a vágy. Vágytam rá, akartam őt, és vonzott. Talán szerelmes lettem belé. Nem tudom. Viszont most a józan eszembe hallgattam:

Elkaptam a tekintetemet, és követtem Rowsont a szomszédba, nem nézve hátra Jesse döbbent arckifejezésére.