§ 1 §

Hétfő. Az UOAV -n minden nap szinte teljesen ugyanolyan. Reggel felkelek, beautózok, az egyetemen tanulok, rajzolok, festek, szobrászatot vagy esetleg maszkolást csinálok, aztán hazavezetek, délután pedig csinálom a semmit, vagy tanulok. Ilyen szürke szinte minden egyes napom. Viszont amikor ma, a mai hétfőn felkeltem, csodák csodájára mosolyogtam. Hiszen mostantól kezdve minden hétfőn, szerdán, és pénteken megyek külön rajz tanfolyamra Mr. Petersonhoz. Remélem hogy nem egy 60 éves bácsi lesz, de majd meglátjuk. Vigyorogva indultam el a fürdőbe, hogy a tükörben szemügyre vegyem magamat. A kék szemeimet, a szinte fekete, vállig érő hajamat, szeplős arcomat, és pici orromat. A hajamat felfogtam egy kócos kontyba, így látszódott az összes fülbevalóm. Mindkét fülemben volt 3-3 lyuk, különböző, fekete és ezüst kövekkel. A sminkem egyszerű volt, szempillaspirált és fekete szemceruzát használtam, ami az átlagos 19 éves lányokhoz viszonyítva igen kevés. A pólóm egy sötétkék-fehér csíkos rövidujjú croptop lett, egy magas derekú, rövid farmernadrággal, ugyanis szeptember elején még mindig tombolt a nyár. Felkaptam a székemről a fekete, hatalmas táskámat, amiben vásznat, ecseteket, papírokat, festékszórókat, és hasonló művészkellékeket cipelek. Anya már dolgozott, szóval kiléptem az ajtón, és bezártam magam mögött. Az udvaron egy régi, rozsdás Jeep állt, amit pár napja festettem le kékre. Anyutól kaptam a tizennyolcadik szülinapomra, és rettentően a szívemhez nőtt, hiába voltak szakadtak az ülései, hiába volt állott cigiszag az utastérben, és hiába volt behorpadva az első ajtó a vezetőfülke felől. Mindennel együtt szerettem a kis járgányt. Sietve mentem az autóhoz. Erdős utakon keresztül vezettem a sulim felé, miközben a rádióból alternatív rock együttesek zenéi mentek. A nap által kisebb-nagyobb foltokban sütött az útra a fény, felettem pedig fák zöld lombjai szűrték a sugarakat. Mivel a Jeepem nem rendelkezett rendes tetővel, csak olyannal, amit le és fel lehet tenni rá, ezért a hajam a székem fejtámláját csapkodta. Lábamat a gázra tettem, úgy haladtam el a sok sok szarvast jelölő tábla előtt.

Virginiában egyedül a tengerpartokat kerültük. Inkább beljebb költöztünk anyuval egy erdős részre, ahol az a falu van, ahol élek. Így az erdők, mezők, üres tájak jelentették számomra a biztonságot. Emellett rengeteget esett az eső, amit külön imádok.

Az egyetemre érve beálltam a sok Mercedes és BMW közé. Igazából büszkének éreztem magamat, hogy nem vagyok olyan tömeg, mint a többiek, akiknek ha nincs Iphone-ja, sírva fakadnak, és elszöknek otthonról. Nem ám. Én egy öreg, rozsdás Jeep-el állok be a többi kocsi közé. Fejemre tettem a fekete kalapomat, aminek kis karimája volt, és egy egyszerű fehér szalag kötötte körbe.

Kívülről senki nem mondaná meg az egyetemről hogy művészettel foglalkozik. Inkább azt mondanánk, hogy valami közgazdasági suli. Hatalmas, tégla falú építmény, ami 4 emelettel rendelkezik. Tele van művészeti termekkel. Festő-terem - tele festőállványokkal, fekete kamra -tele vegyszerekkel, rajztermek tömkelege - tele rajzbakokkal, szobrász terem - agyaggal, meg köcsögökkel, kiállító terem - vásznakkal, és így tovább. Viszont csak kevesen járunk ide. Körülbelül 200 diák, ami igen kevés. Mindneki ismer mindnekit, így óvatosnak kell lenned és be kell olvadni. Különböző szakokra lehett felvételizni, és bár az elején nálam még a szobrász szak is felmerült, végül a festést választottam. Kicsit bántam, hogy csak egyet lehet, mivel rajzolni is szívesen mentem volna. De igazából lényegtelen, hisz most már külön órán rajzolni és festeni is fogok. Mosolyogva, magabiztosan mentem be a suli kapuján. A portán felmutattam a "művészkártya" nevezetű teljesen egyszerű kártyát, amivel igazolod, hogy tényleg felvettek és ide jársz. Szerintem teljesen felesleges, de mindegy.

A tanítás lassan telt, ráadásul ma volt két művészettörténeti óránk, ami bár unalmas, és hosszú, mégis hasznos lesz hosszú távon. Legalábbis a tanárok ezt mondják.

Felszabadultan szaladtam kifelé a kocsimhoz, ugyanis sietek haza, ledobom a cuccomat, eszek, házit írok, és indulok az éjszakai rajz tanfolyamra. Amint a kék rozsdahalom felé igyekeztem, valaki, illetve valakik utánam kiáltottak. Összeráncolt szemöldökkel fordultam meg, ugyanis nem vagyok jóban túl sok emberrel. Viszont ebben a pillanatban Lena (együtt járok vele festeni, szőke hajú, barna szemű vidám, mosolygós, barátságos lány), Zora (padtársam volt rajzon, barna a haja, a szeme, és mindig fekete ruhákat hord, zárkózott, keveset beszél, csak azzal, akivel jóban van), emellett Andrew, Sam, és Cooper. Mindegyikőjük a csoporttársam. Andrew szemüveges, barna hajú, és kék szemű srác, göndör hajjal. Zora barátja már 1 éve. Sam szőke hajú, kék szemű selyemfiú. Igazából mindenkit beránt egy gyors menetre a WC-be, vagy van, akit olyan megtiszteltetés ér, hogy hazaviszi az ágyába. Kivéve engem, meg még egy pár lányt, aki nem hagyja annyira magát. Cooper pedig fekete hajú, és kék szemű srác, bőrdzsekiben és motoros csizmában. Viszont nem olyan rocker stílusban, hanem menő, "mindenkitleveszekalábáról" öltözetben. Mindenkit ismer, viszont alig van igaz barátja Samen és Andrewon kívül. Emellett egy lány se elég jó neki.

- Lola, van kedved este velünk jönni? Moziba megyünk egy horror filmre - mondta nekem Lena.

- Sajnálom srácok, szívesen mennék, de ma este rajztanfolyamra megyek - néztem rájuk mosolyogva.

- Nem baj, akkor legközelebb. Csütörtökön autósmoziba megyünk, ha van kedved, gyere - jelentette ki Cooper. Érdeklődve néztem rá, mivel engem egy srác sem szokott sehova hívni. Főleg nem egy Cooper Holen típusú pasi. Ajkán egy laza mosoly jelent meg, kék szemével az arcomat kutatta.

- Oké, a csütörtök tökéletes - egyeztem bele mosolyogva az ajánlatba. A többiek lepacsiztak, és indultak visszafelé, egy gyors köszönés után. Még mindig döbbenten ültem be a kocsiba, és hazavezettem.

Anyám reggeltől estig dolgozik. Igazából itt mindenki arra gondol, hogy nem szeretne itthon lenni, vagy nagyon kell a pénz, de egyik sem igaz. Hanem anya ügyvéd, és imádja a munkáját. Sokszor kérem, hogy ne tegye ezt, de nem igazán hatja meg a dolog. Pont olyan makacs természetű, mint én.

Lustán estem be az ajtón, és egyenesen a konyhába indultam. Csináltam magamnak egy salátás szendvicset, és leültem a nappaliba tv-t nézni egy pohár limonádé társaságában. Amikor ezt is meguntam, és a kajám is elfogyott, felmentem a szobámba rajzolni. Csak megragadtam a ceruzát, és vittem fel a vonalakat és görbéket a sima, fehér papírra. Csak rajzoltam, ami eszembe jutott, és ez most egy hatalmas kísértet-kastély volt, nagy dombbal, és megbolondítottam azzal, hogy a grafittal megrajzolt épület elé fekete alkoholos filccel egy szarvas fejet rajzoltam, egyszerű vonalakkal, vázlatosan.

Távolabbról is megszemléltem a művemet, és arra jutottam, hogy a három mappám közül az "elfogadható" feliratúba teszem. A további kettő az a "rossz" és a "jó" címkéket kapta. Hiába, ha rajzról vagy festésről van szó, abszolút maximalista vagyok. Eddig a "jó" mappámban van a legkevesebb, mert oda tényleg csak azokat teszem, amik tetszenek, és megfelelnek az elvárásaimnak. Mivel láttam, hogy még négy órám van indulásig, ezért lustán ledőltem az ágyamra. Elindítottam a Nirvana CD -met, és csak gondolkoztam.

Akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám az este 8-kor kezdődő tanfolyamon.